Drága Zsófi (mert te szólítottál meg) és többi Másikos!

Tegnap megnéztem a Hajszál híjánt.

Az első felvonást végtelenül élveztem – nagyon jól játszottatok, átjött, hogy ti is élvezitek. A második felvonás nem volt ilyen felhőtlen élvezet, ott már minden szín nagyon sötét volt, és viccmentes. Viszont a színészi alakítások végig kitűnőek voltak. És kitűnő volt megint minden egyes színpadkép, a minden apró részletében kidolgozott mozgások, az összjáték – Tibor egy rendező. (RENDEZŐ)

Sokszor volt már az az érzésem, hogy ha ez nem is professzionális színház, de közelít hozzá, és még soha ennyire, mint most. Azt is gondolom, hogy a Másik ezzel a darabbal/előadással a saját határait kezdte kitágítani.

Magától a darabtól kicsit zavarban voltam, és aztán Ibolyára gondoltam, aki bátran kimond triviálisnak tűnő dolgokat – akkor én is (remélem, nem nagy hülyeség). Szóval, hogy milyen aktuális egy majdnem elfelejtett szerző 60 évvel (?) ezelőtti darabja, benne van a klímakatasztrófa is meg a magyarországi áprilisi választás is – ha akarom. Nem nagyon optimista a mondanivaló, hát hogy minden ugyanúgy ezer éveken át, csak látszólag másként, és hogy csak a háborúban tudunk küzdeni valamiért, a béke mindig posványos, az álmaink pedig kisszerűek és hazugak.

És a cím: hogy mi hajszál híján? Hajszál híján vége lett a világnak? Hajszál híján megmenekült? Hajszál híján vége egy házasságnak? Hajszál híján rendbejött? Hajszál híján meghaltunk? Hajszál híján boldogok leszünk? Minden csak majdnem, és aztán mégsem?

A darab leglenyűgözőbb mondata számomra az volt, hogy vegyük tudomásul, érzései csak a szépségkirálynőknek és az államelnököknek vannak… Hát ez igazán visszatükrözi a kort, amelyben élünk.

Valószínűleg nem a világ legjobb darabja, mégis jó választás volt.

Álmos és fáradt voltam, de nem aludtam el, nem unatkoztam, hanem élveztem a játékot és gondolkoztam közben, elfelejtkeztem magamról. Erre való a színház.

Köszönöm.

Nem tudom mindenkinek a címét – kérlek, küldjétek körbe.

Sziasztok

Csicsi