Szövegek

1. Jelenet: „Mit csináltál tegnap este?”

A: Szia!

B: Szevasz.

A: Mi újság?

B: Semmi. Azt hiszem.

A: Tudod, hány óra van?

B: Nem. Nem pontosan.

A: Nincs órád?

B: Nincs nálam.

A: Szóval...?

B: Mit szóval?

A: Mit csináltál tegnap este?

B: Hogy érted ezt?

A: Mit csináltál tegnap este?

B: Semmit.

A: Semmit?

B: Mondom, hogy semmit!

A: Ne haragudj, hogy megkérdeztem.

B: Nincs semmi baj.


2. Jelenet: „Elmegyek"

A: Szia!

B: Szevasz.

A: Jól vagy?

B: Igen.

A: Biztos?

B: Igen, biztos. Csak egy kicsit fáj a fejem.

A: Akkor jó. Kérsz egy aszpirint?

B: Nem. Ne segíts, rendben?

A: Ki vagy borulva.

B: Te jó ég!

A: Jól van, jól van. Azt hittem, beszélni akarsz.

B: Miről?

A: Mindenről.

B: Elmegyek.

A: Hogy érted ezt?

B: Elmegyek és kész.

A: Hova?

B: Nem messze, ne izgulj.

A: Mikor?

B: Most. (Elindul)


3. Monológok

1.       „Ó, istenem, hogy vágyom egy kis normális emberi lelkesedésre. Semmi más nem kellene. Szeretnék hallani egy forró, szívdobogtató, izgatott hangot, amint felkiált: Halleluja! Hallelúja! Élek! Vannak gondolataim! Játsszunk hát egy kicsit. Tegyünk úgy, mintha emberi lények volnánk, s mintha igazán élnénk. Csak egy darabig legalább. Mit szóltok hozzá?”
(JIMMY, John Osborn: Dühöngő ifjúság, fordította Ottlik Géza)

2.       „De gondolkozzatok, gondolkozzatok, a földön vagytok s az ellen nincs orvosság."
(HAMM, Samuel Beckett: A játszma vége, fordította Kolozsvári Gradpierre Emil)

3.       „Mindent elviselek, mindent, ami éget, ami tép, inkább száz seb, inkább a korbács, a vitriol, mint ez az iszonyat az agyamban, a szenvedésnek ez a fantomja, amely horzsol és simogat, de igazán sose fáj."
(GARCIN, Jean-Paul Sartre: Zárt tárgyalás, fordította Hegedűs Zoltán)

4.       „Nekem nem kell a valóság. Megmondom nekem mi kell. Varázslat! Igen, igen, én varázslattal szeretném megajándékozni az embereket. Én mindent elváltoztatok a kedvükért. Nem az igazat mondom, hanem azt, aminek igaznak kellene lennie. És ha ez bűn, hát akkor kárhozzam el érte!"
(BLANCHE, Tennessee Williams: A vágy villamosa, fordította Czimer József)

5.       „Nem születtem arra, hogy embereket irányítsak. De te sem. Te se vitted többre! Kuli vagy, törpekukac, a szeméten végzed, mint a többi. Kapható vagyok, Willy! Óránként egy dollárért. Hét államban próbálkoztam, és sehol sem fizettek értem többet. Megérted végre, mit jelent ez? Én nem hozok haza babérokat, és te ne várj tőlem semmit!"
(BIFF, Arthur Miller: Az ügynök halála, fordította Ungvári Tamás)

6.       „Láthatjátok, hogy más ember vagyok! Emlékezhettek, milyen voltam! Régen még akkor is, ha másfél liter piát tankoltam magamba és marháskodtam és énekeltem, hogy »Ó., édes Adeline«, belül akkor is hitvány bűnös alaknak éreztem magam. De most valamennyien láthatjátok, hogy többé semmi se érdekel."
(HICKEY, Eugen O'Neill: Ha eljön a jeges, fordította Vajda Miklós)

7.       „Ó, hát azt hitte, hogy örökre elhagyott a bátorságom? Hogy én, aki ott álltam az utcán, és a szívemre öleltem a népet, az én népemet, s a legszentebb és legnagyobb dolgokról beszéltem nekik, hogy én valaha is képes lennék cserbenhagyni őket, és visszamenni a szalonokba fecsegni a semmiről az előkelő úriemberekkel? Soha, soha, soha, soha: Barbara őrnagy nem hagyja el a zászlót, hű marad mindhalálig. Glória Halleluja!"
(BARBARA, George Bemard Shaw: Barbara (őrnagy, fordította Ottlik Géza)

8.       „Nézd csak, máris habozik! Habozik a boldogság előtt, mint a férfinép mindig. Csókold meg, Irma! Ha két szerető lény hagyja, hogy egyetlen perc is befészkelje magát kettejük közé, a percből hónap, év, évszázad lesz. Ti meg mire vártok? Bírjátok csókra őket, különben egy órán belül Irma lesz a Szajna Bolondja, Pierre-nek meg hosszú fehér szakálla nő."
(A BOLOND NŐ, Jen Giraudoux: Chaillot bolondja, fordította Bajomi Lázár Endre)

9.       „Még száz szavad sem nyelte el fülem,
S nyelved zenéje máris ismerős.
Nem Rómeó vagy... és nem Montague?"
(JÚLIA, William Shakespeare: Rómeó és Júlia, fordította Mészöly Dezső)

 

4. Párbeszédek


IRINA: A város most egészen üres lesz.

TUZENBACH: Édesem, azonnal jövök.

IRINA: Hová mész?

TUZENBACH: A városba kell mennem... Elkísérem a bajtársakat...

IRINA: Ez nem igaz... Nyikoláj, miért vagy ma olyan zavart? (Szünet) Mi történt tegnap a színház előtt?

TUZENBACH: (türelmetlen mozdulattal) Egy óra múlva visszajövök és megint veled leszek (Megcsókolja a kezét.) Én egyetlenem... (Arcába tekint) Már öt éve szeretlek, de azért még mindig nem szoktam hozzá és te mindig-mindig szebb vagy. Milyen nagyszerű, csodálatos a hajad! És a szemed! Holnap elutazunk, dolgozni fogunk, meggazdagszunk, az álmaim megint felélednek. Te boldog leszel. Csak egy a baj: az, hogy te engem nem szeretsz!

IRINA: Az nem rajtam áll! Hűséges, engedelmes asszonyod leszek, de nem vagyok szerelmes, erről igazán nem tehetek! (Sír) Soha életemben nem voltam szerelmes. Csak álmodoztam a szerelemről,

már régóta álmodozom, éjjel és nappal, de a lelkem olyan, mint egy drága zongora, mely be van zárva, és a kulcsa, a kulcsa elveszett. (Szünet) Milyen nyugtalan vagy.

TUZENBACH: Egész éjszaka nem aludtam. Hiszen az én életemben nincs semmi rettenetes, ami nyugtalanítana, csak ez az elveszett kulcs gyötri a lelkem, attól nem tudok elaludni. Mondj valamit nekem... (Szünet.) Mondj valamit nekem...

IRINA: Mit mondjak?

TUZENBACH: Valamit.

IRINA: Elég! Elég! (Szünet.)

TUZENBACH: Micsoda semmiségek, micsoda ostoba apróságok kapnak néha jelentőséget az életben egyszerre, csak úgy, váratlanul. Nevet az ember rajtuk, mint azelőtt, ostobaságnak tartja őket, és mégiscsak megy az ember és azt érzi, hogy nincs ereje megállni. Ó nem fogunk erről beszélni! Vidám vagyok. Mintha először látnám életemben ezeket a fenyőket, jávorfákat, nyírfákat. Minden kíváncsian néz rám és vár. Milyen szépek ezek a fák és milyen szép lehetne itt éldegélni. (Szünet.) Menni kell, itt az ideje... Itt ez a fa kiszáradt, de azért a többi fával együtt ringatózik a szélben... Úgy érzem, ha meghalok, én valahogy még mindig részt veszek az életben. Isten veled édes!... (Megcsókolja a kezét.) Az irataid, melyeket ideadtál, ott vannak az asztalon, a naptár alatt.

IRINA: Veled megyek.

TUZENBACH: (nyugtalanul) Nem, dehogy. (Elsiet a fasorban, megáll.) Irina!

IRINA: Mit akarsz?

TUZENBACH: (nem tudja, mit mondjon) Te, én ma nem is reggeliztem... Szólj, hogy főzzenek kávét nekem. (Gyorsan el.)

(Csehov: a Három nővér, Fordította Kosztolányi Dezső)


* * *

 

WILLY: Remélem, nem vertek át ezzel a masinával.

LINDA: Mindenhol ezt hirdetik.

WILLY: Tudom, nagyon jó márka. Mi van még?

LINDA: Nos, a mosógépre jár kilenc hatvan. A porszívóra meg tizenötödikén három ötven. Aztán a tető, azért még tartozunk huszonegy dollárral.

WILLY: De most már nem ázik be, igaz?

LINDA: Nem, remekül megcsinálták. Aztán Franknek is tartozol a karburátor miatt.

WILLY: Egy fityinget se kap tőlem! Rohadt Chevrolet, be kéne tiltani a gyártását!

LINDA: Jó, de akkor is tartozol neki három ötvennel. Mindennel együtt úgy százhúsz dollár kell tizenötödikéig.

WILLY: Százhúsz dollár! Jóságos Isten, ha föl nem lendül az üzlet, nem tudom, mit csinálok!

LINDA: A jövő héten majd jobban megy, meglátod.

WILLY: A jövő héten lehengerlem őket! Felmegyek Hartfordba, ott kedvelnek engem. Csak, tudod, az a baj, Linda, hogy nem vesznek komolyan.

 

(Arthur Miller: Az ügynök halála, fordította Vajda Miklós)


* * *

HAMLET: Nos hát anyám, mi tetszik?

KIRÁLYNÉ: Hamlet, nagyon megsértetted atyádat.

HAMLET: Anyám, nagyon megsértetted atyámat.

KIRÁLYNÉ: Jer, jer; nyelved hiú szót viszonoz.

HAMLET: Menj, menj; kötözködő nyelved gonosz.

KIRÁLYNÉ: Mi volt ez, Hamlet?

HAMLET: Mi baj, édesem?

KIRÁLYNÉ: Feledtél?

HAMLET: Nem, a szent keresztre! nem
Ön a királyné, férje öccse nője;
De - bár ne volna az - anyám is ön.

KIRÁLYNÉ: Ha így van, küldöm, aki bír veled.

HAMLET: Jer, jer, ne moccanj; ülj le csöndesen:
Tapot se innen, míg tükrömbe nem nézsz,
Mely megmutatja szíved bensejét.

KIRÁLYNÉ: Mit akarsz velem? csak nem akarsz megölni?
Segítség!

POLONIUS: (a kárpit megett) Hó! segítség! hej! segítség!

HAMLET: Hahó! patkány? (kardot ránt)
Meghalt; itt egy arany rá!
Meghalt. (átszúr a kárpiton)

POLONIUS: (a kárpit megett) Végem van. Ó

KIRÁLYNÉ: Jaj! mit tevéi?

HAMLET: Hát tudom én, mit. A királyt?...
(fölemeli a kárpitot s előhúzza Poloniust.)

KIRÁLYNÉ: Ó, mily hebehurgya, véres munka ez!

HAMLET: Véres biz ez, s majd oly gonosz, anyám, mint
Megölni egy királyt, s öccsével élni.

KIRÁLYNÉ: Királyt megölni?

HAMLET: Azt mondám, igen

 

(William Shakespeare, Hamlet, fordította Arany János)



Comments